Miért van szükség hátprotektorra?

A hát védelme a baleset esetén nagyon fontos, majdnem annyira, mint a fej védelme. A protektor feladata nemcsak az, hogy az ütésekkel szemben védje a gerincet, hanem az is, hogy csúszás közben „kopófelületet” képezzen közted és az aszfalt között. A Forcefield protektorai ezen kívül védik a vesét is.

Miért vegyek Forcefield hátprotektort? Győzz meg légy szíves, nem akarok napokat tölteni azzal, hogy teszteket olvasok!

Az első kérdésem: nem jobb egy keményprotektor mint egy lágyprotektor?

Tény: Energiaelnyelés/biztonság és kényelem szempontjából biztosan nem.

Energiaelnyelés/biztonság

Egy hasonlattal élve, ha autót vásárolsz, feltételezzük olyat választasz, amelyikben van gyűrődési zóna (1960-máig), szemben azzal, amelyikben nincs (1920-1959), mert „az jó kemény”. Ez ugyan furcsának hat, de a protektorok is hasonló elven működnek.

A keményprotektor, éppen azért, mert kemény, nem tudja megfelelő mértékben lelassítani és szétteríteni felületén a beérkező mozgási energiát, mindössze több-kevesebb sikerrel megpróbálja eltéríteni azt.

A jó minőségű protektorok úgy működnek, hogy behatáskor összenyomódva elnyelik, lelassítják az áthatoló erőt egy olyan szintre, amely kevésbé romboló hatású.

Szemben a keményprotektorok gyenge energiaelnyelési képességével, a Forcefield SUB4 hátprotektora 50J energiából mindössze 3,38kN erőt enged át. Ez az érték lényegesen jobb mint amit bármelyik versenytársunk (legyen az lágy- vagy keményprotektor gyártó) független tesztekkel alátámaszthatóan produkálni tud.

A lágyprotektor esetében, a homogén kialakítás miatt nincsenek úgynevezett „gyenge zónák”. A gyenge zóna azt jelenti, hogy a protektor bizonyos helyeken gyengébb (keményprotektoroknál jellemzően a műanyagok illesztési helye, illetve a bordáknál) mint máshol. Sosem lehet előre tudni, hogy a behatás hol éri a protektort!

Számos európai teszt (köztük a mérceként használt angol Ride Magazine és a német Motorrad) és hitelesítő intézet (TÜV Rheinland és Satra) mérésekkel igazolta, hogy a Forcefield protektorok a legjobbat nyújtják, amikor az energiaelnyelést és a kényelmet vizsgálták.

CE minősítés.

A CE tesztek a legmélyrehatóbb és legszigorúbb szabványok. A Forcefield az első naptól kezdve ezek szellemében dolgozik. Természetesen minden Forcefield termék rendelkezik CE minősítéssel. Termékeink a követelményeket az esetek többségében jelentősen túlszárnyalják. Erre nagyon büszkék vagyunk.

Kényelem

Tény

A Forcefield protektor a testedről távozó hő hatására néhány perc alatt felveszi a hát formáját és a testedhez idomul. ↔ A keményprotektorok általában nem jól illeszkednek. Ha egy protektor nem jól illeszkedik, pl. rés van a felhasználó és a protektor között, akkor egy baleset során az további sérülést okozhat.

Tény

A Forcefield protektorok rétegei a komfortérzet biztosítása végett perforáltak, ezáltal a hő távozni tud. ↔ A keményprotektorok esetében erre nem szoktak ügyelni.

Tény

A Forcefield protektorokat akár egész nap viselheted. ↔ A keményprotektorok általában nem kényelmesek.

Tény

A Forcefield protektort a behatás után tovább használhatod. ↔ A keményprotektorok többségét ütközés után nem szabad tovább használni, hiszen a műanyag alkatrészek eltörhetnek, magukban hordozva a további sérülés lehetőségét.
Egy lépéssel tovább menve, nagysebességű baleset során, ahol egymás után több behatás is érheti a protektort, az átlag protektor már az első ütés során meggyengül, pont akkor amikor erősnek kellene maradnia. Ezzel szemben a Forcefield protektor a baleset végén is pont olyan erős, mint az elején, köszönhetően annak, hogy több behatást is elvisel és energiaelnyelő zónájában nincsenek műanyag részek.

Tény

A Forcefield protektor, mivel vékony, viselhető bőrruha alatt is. ↔ A keményprotektor legjobb esetben is csak kompromisszumok árán viselhető bőrruha alatt.

A két leggyakoribb tévhit és annak eloszlatása:

1. „Azért szeretnék keményprotektort, mert ha esés után háttal fának ütközöm, akkor a keményprotektor mereven tartja a hátam.”

Először is, a keményprotektor nem fog mereven tartani, erre egy 1mm vastag anyag egyszerűen nem képes. A keményprotektor nem teljesen merev, ugyanúgy van mozgása mint a lágyprotektornak, egyébként nem tudnád hordani. Ha mégis képes lenne mereven tartani, akkor sem járnál jól, mert abban az esetben a fejedre és a lábaidra hatna ugyanaz az erő.

2. „Azért szeretnék keményprotektort, mert ha esés után hegyes tárgynak ütközöm, a keményprotektoron nem tud átjönni.”

Válaszunk nagyjából ugyanaz: egy 1mm vastag műanyag nem fogja jobban távoltartani testedtől a „hegyes tárgyat” mint a PRO L2K négy, vagy a SUB4 tíz energiaelnyelő rétege. A SUB4 legkülső rétege egy speciális keményített layer, pont az átszúrás elleni extra védelemért és a megnövelt kopófelületért. Átszúrás szempontjából ne feledkezzünk meg az optimális esetben viselt Cordura vagy bőrkabátról sem!

Miért nem gyárt a Forcefield ütésre keményedő protektort?

Azért nem, mert egy ütésre keményedő protektor behatás esetén keményprotektorként viselkedik, annak minden hátrányával együtt.

A kabátomban van protektor, az nem elég?

Attól függ! Előfordul egészen neves gyártók esetében is, hogy a kabát árát úgy próbálják versenyképesen tartani, hogy a hátprotektort egy polifoam „helyettesíti”. A legjobb, amit tehetsz, hogy a polifoam-ot méltó helyére, a kukába továbbítod és a helyére vásárolsz egy utólag behelyezhető hátprotektort. Ez nyolcféle formában is kapható, úgyhogy a kabátok hátán kialakított protektorzsebbe az esetek nagyrészében tökéletesen beleillik.
Ha arra gyanakszol, hogy könyök-, váll-, csípő- vagy térdprotektoraid sem a legjobb fajtából valók, erre is van megoldásunk.

Drágák ezek a protektorok?

Jellemzően nem drágábbak, mint a piacon kapható egyéb minőségi protektorok, de sokkal jobban védenek, kényelmesebbek és jobban szellőznek. Esetleges esés után, ellentétben a keményprotektorokkal, tovább lehet használni őket. Bőrruha alatt is hordhatók, mert vékonyabbak, mint a keményprotektor. Protektoraink, fontos szerepük ellenére a motor árának jellemzően elenyésző részét képviselik.

Ha van kedved, ezen a linken elolvashatod a RIDE magazinban megjelent összehasonlító tesztet angol nyelven.

Mi a különbség az aláöltöző és a thermo ruha között?

Két teljesen más dolog.

Az aláöltöző feladata a test hőmérsékletének állandó szinten tartása és a nedvességelvezetés. Ezt úgy oldja meg, hogy szorosan, szinte második bőrként veszi körül a testet.

A thermoruha a második réteg, szintén felel a kellemes hőérzetért, de oly módon, hogy a hideget, menetszelet kint tartja, a stratégiai pontokon elhelyezett szélvédő réteg segítségével. Feladata még az aláöltöző által a testről elvont esetleges izzadtság „továbbszállítása” a hálós réteg segítségével.

Mi a különbség az EN1621-2:2003 Level 1 és az EN1621-2:2003 Level 2 szabványok között?

Mindkét szabvány a motorosok védőfelszerelésére vonatkozik. Az EN 1621-2:2003 Level 1 szabvány esetén 50J energiából maximum 18kN lehet az átlagos áthatoló erő, amely a védendő felületet éri, a 1621-2:2003 Level 2 szabványnál pedig csak 9kN. Fontos megjegyezni, hogy a keményprotektorokkal szemben a Forcefield termékek esetében egészen minimális az áthatoló erő „szórása” azaz a protektor kialakításából fakadóan az egész felületen szinte teljesen azonos mértékben véd.

Hogyan zajlik egy ilyen teszt?

A standard tesztek többségében a protektorra egy súlyt ejtenek, olymódon, hogy előre meghatározott energia (50J) érje a becsapódási pontban a vizsgálandó tárgyat. Ezután megmérik azt az erőt, amely áthatolt a protektoron és ennek kell egy bizonyos értéken belül maradnia. A tesztlabortól távol, a valós életben a magas áthatoló erő sérüléseket, töréseket okoz. Az európai standardnak megfelelő protektorok csökkenthetik a fenti, nemkívánatos események súlyosságát vagy megelőzhetik azt.

A protektor minden balesetben megvéd?

Meggyőződésünk és a tesztek is azt bizonyítják, hogy az elérhető legjobb védelmet forgalmazzuk. Vannak azonban olyan helyzetek, ahol semmilyen protektorral nem tudod elkerülni a súlyos következményeket. Ilyenek a nyúlásos, csavarodásos, valamint idegsérülések és az egészen extrém behatások. Figyelj oda, motorozz, sportolj képességeidnek megfelelően, felelősségteljesen!

Mi a véleményetek az Air-bag-es kabátokról?

Anélkül, hogy a témában különösebb jártasságunk lenne, figyelmedbe ajánljuk az alábbiakat:

A palackban lévő CO2 gáz nyomása - amely a felfújási időt determinálja – a fizika törvényeinek megfelelően bizonyosan más +1 fokban, mint +35 fokban. Kérdés, hogy milyen módon oldják meg, hogy az optimális felfújódási idő/méret/keménység minden hőmérsékleten megvalósuljon?

A kabátot és Téged egy állandó hosszúságú zsinór köt össze a motorral. Ha ez a zsinór megfeszül és bizonyos erő éri (25-30kg) kinyílik a légzsák. Véleményünk szerint más zsinórhosszra van szükség amikor egyenesen haladva eléd vág egy autó és nekiütközöl illetve amikor egy kanyarban döntés közben esetleg kicsúszik alólad a motor.

Az ötlet maga kétségkívül jó, de mivel összetett szerkezet, véleményünk szerint magában hordozza a hibalehetőségeket*. Hogy a legalapvetőbbet említsük, hogyan tudsz meggyőződni, hogy a CO2 patronban van CO2, mondjuk a vásárlás után 4 évvel? Biztosan felfújódik, amikor szükség van rá? Esetleg nem hibás a patron, nem szökött el a gáz az idők során, stb.

Előfordulhat, hogy a légzsák felfújódik, amikor nem kellene?

Mi véd meg egy nagysebességű baleset során, ha a légzsák az első behatás után tönkremegy?

Összefoglalva, érdemes tehát latba vetni a költségvonzatokat és a termékek megbízhatóságát, mielőtt döntést hozunk.

 


*Fontos, hogy az autós (pirotechnikai alapú) és a motoros légzsákok (CO2 alapú) működési elvükben és ezáltal megbízhatóságukban is teljesen eltérnek.


FXC Plusz Bt 2008-2017. Minden jog fenntartva.
balazstorok.hu